2013. július 20., szombat

Paradicsom pesto friss paradicsomból - Krisztu





Rég nem került már fel recept az oldalra, sok időmet elvette a kert és a befőzés, de most igyekszem pótolni.
A paradicsom pesto leginkább szárított/aszalt paradicsomból készül, bár én is teszek el minden évben aszalt paradicsomot, az idén annyi lett, hogy most frissből készítettem. Ehhez a recepthez a kemény kevéssé lédús paradicsom a legjobb.
Sajnos fenyőmagot sehol nem tudtam venni, így maradt a magkeverék ami 30%-ban fenyőmagot is tartalmaz. Ha valaki tud olyan helyet Székesfehérváron ahol árulnak fenyőmagot, legyen kedves ossza meg velem.

A paradicsomot felaprítom a magját, levét kikaparom és késes aprítóba teszem. Hozzáadom a megtisztított, darabokra vágott fokhagymát, a magkeveréket és a parmezánt és addig aprítom míg egynemű sűrű krém lesz. Ízlés szerint sózom. Én 2 mokkáskanálnyi sót tettem hozzá és ezzel kissé el is sóztam.
Ha szükséges -azaz túl sűrű- akkor adok hozzá olívaolajat és alaposan elkeverem. Zárható tetejű üvegbe teszem és felhasználásig hűtőben tárolom. Kb 4-5 napig áll el, ha nem fogyna el olyan hamar, akkor fagyasztva is jól tárolható, majd szobahőmérsékleten felengedve felhasználható.

Friss infó
2013.11.21-én használtam el. Eddig hűtőben volt tartva, teljesen olyan az íze, mint frissen.
4 hónapot simán kibír.


Ebből az adagból 2,5dl pesto lett.
  • 20 dkg friss magozott paradicsom
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 35 g fenyőmag vagy magkeverék
  • 40 g reszelt parmezán
  • 1 ek olívaolaj
Ára kb: 320ft (2013.július)
Magkeverék 114ft  (162ft/cs)
Parmezán 199ft
A többi hozzávaló saját termesztés vagy olyan kis mennyiség, hogy nem tudok rá aktuális árat számolni.

Felhasznált anyagok:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése